Az egyik legfontosabb ember az építkezéseinken

Ha az ember egy építőipari céghez megy el dolgozni, főleg vezető beosztásba, akkor igazság szerint szinte mindenre fel kell hogy készüljön, mert bármikor bármilyen feladat vagy probléma a keze ügyébe akadhat, és ha nem is rögtön tud rá megoldást adni, de legalábbis tudnia kell, hogy hova tud fordulni segítségért. Én közel fél éve dolgozom a jelenlegi munkahelyemen, és számtalan esetben kerültem olyan helyzetbe, hogy azt se tudtam hogy a szakember miről beszél, nem hogy megoldást adjak rá, legfőképpen a munkavédelem területét illetően. Persze nem volt megfelelő a szolgáltatás minősége amit igénybe vett a cég, hiszen sokszor nem hogy nem tudott megoldást adni a kérdésekre a cég, de el sem nagyon tudtam érni őket.

Így aztán gyorsan le is váltottuk őket, és most az activesafety csapatával dolgozunk együtt, és azt kell hogy mondjam, hogy hihetetlen érzés az új munkavédelmi koordinátor segítségével vezetni az építkezéseket és a céget. Szakmailag tökéletesen felkészült, hogy ha kérdezek valamit, vagy nem értek valamit azonnal el tudja úgy magyarázni a dolgokat hogy megértsem, ismeri a jogszabályokat és tisztában van vele, hogy mi mikor vonatkozik a vállalatra, és hát legfőképpen, hogy hogyan lehet azt megoldani és még sorolhatnám a pozitív jelzőket.

Jelenleg én úgy érzem, hogy számomra ez az ember a legfontosabb ember, hiszen a munkavédelem nálunk hihetetlen fontos. Nem szeretnénk hatalmas bírságokat kapni, de szerepelni sem a hírekben egy esetleges nem várt esemény vagy akár személyi sérülés miatt, ebben pedig ez a cég hatalmas segítséget és sokkal nagyobb biztonságot ad. Én el nem tudom képzelni, hogy hogyan tudnám hosszú távon csinálni a munkát nélkülük. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket, biztos vagyok benne, senki sem fog csalódni a munkájukban.